2015. szeptember 24., csütörtök

Tizenötödik fejezet



Nem hiszem el, hogy kimondta. Erre eddig még sosem volt példa a Viadalok történetében. Persze, nyilván egyik Kiválasztott sem bánná, ha az elnök véletlenül elhalálozna, de a többség számára teljesen nyilvánvaló, hogy erről nem beszélünk nyíltan, nagy közönség előtt. Sokan még otthon, a Hetedik Körzetben sem mernek említést tenni esetleges merényletekről. Igaz, ebben nagyban közrejátszik Betty Cooper esete. Bár szerintem a többi Körzetben is tabutémának számítanak Snow meggyilkolására tett kísérletek.
  Úgy tűnik, Samira ezt nem tudja, vagy egyszerűen csak nem érdekli. Vakmerő lány, ezt meg kell hagyni. Kis túlzással őrültnek nevezném. Vajon van fogalma arról, milyen sors vár a lázadó Kiválasztottakra, ha bajnok lesz belőlük?
-Mi az, mit néztek ilyen bambán? – húzza ironikus mosolyra a száját. – Talán nem tetszik, hogy céltudatos vagyok?
  Alex gúnyosan felnyerít.
-Én inkább öngyilkos hajlamúnak neveznélek, de mindegy! – mondja.
- Gondolj, amit akarsz, Négyeske! Azt hiszed, érdekel a véleményed? Tudod, én ahelyett, hogy pár kreténnel karöltve gyilkolászok, mert a fővárosi majmok azt akarják, inkább megpróbálom megváltoztatni az országom sorsát!
- Samira – Gyengéden megsimítom a vállát. – Attól nem változik meg az ország sorsa, ha megfenyegeted Snow-t. Sokkal inkább elképzelhető, hogy baja esik a családodnak.
- Ugyan már! – forgatja a szemeit. – Az elnök nem ártana a családomnak, amíg az Arénában raboskodom.
- És ha valami orbitális véletlen folytán megnyered a Viadalt? – kérdezi Alex. A szemében látszik, hogy mennyire kiakadt Samira kijelentésén. Elgondolkozom, vajon a fiú mit szólna ahhoz, ha valaki megölné az elnököt. Sajnos nem ismerem túl jól, nem tudom, ínyére lenne-e a forradalom.
- A koronázásnál leszúrom a vén kecskét! – von vállat Samira. – Mi mást?
  Önkéntelenül elnevetem magam. Belegondolok, mit szólhat Snow, amikor meghallja, hogy egy tizennégy éves lány a Tizenkettedikből vén kecskének nevezte. Persze, nem ez a legdurvább Samira viselkedésében, de szerintem azért vicces, de emellett nagyon megindító. Újdonsült szövetségesem úgy beszél Panem vezetőjéről, mintha egy régi ismerőse lenne, miközben ki akarja nyírni.
-Mi az olyan mulatságos? – vakkant rám a lány kissé ingerülten.
- Semmi, csak elgondolkoztam – felelem, miközben megpróbálom elfojtani a kitörni kívánkozó hisztérikus röhögésemet.
- Helyes! – bólint, majd kíváncsian a táskámra mutat. – Van kajátok?
  Leveszem a hátizsákot, és átnyújtok a lánynak egy szelet húst és kenyeret. Samira nagyot harap a szendvicsbe. Alex szúrós tekintettel figyeli minden egyes mozdulatát.
-Ez isteni! – kiált fel Samira lelkesen. – Honnan van?
- Hármat tippelhetsz – morogja Alex.
  Oldalba bököm a fiút, jelezve, hogy viselkedjen normálisan. Ő erre megajándékoz egy gyilkos pillantással, majd az erdőt kezdi figyelni.
-Hol táboroztok? – kérdezősködik tovább a lány.
- A folyónál – válaszolok. – Ha akarod, odamehetünk. Nem szimpatikus nekem ez a hely. Túl természetellenesek ezek a hórihorgas, vékony fák. Még rendes lomkoronájuk sincs! A Hetedikben ezerszer gyönyörűbb az erdő!
- A Tizenkettedikben is van egy kis erdős rész, bár oda elvileg tilos kimenni. Ennek ellenére a legjobb barátnőmmel folyton ott lógunk. Ő nagyszerűen vadászik, az állatokat, amiket lőtt, mindig eladjuk a Zugban, a helyi piacon. Persze én annyira nem veszek részt ebbe az üzletelésbe, a szüleim és… - hirtelen elakad a hangja. – Szóval, a szüleim megtiltották, hogy bármiféle sötét ügybe keveredjek, a vadászat és a kerítés átlépése pedig annak számít.
  Megértően bólintok. Van egy olyan sejtésem, hogy Samira azt akarta mondani, a szüleim és Jason megtiltották, de nem merte. Félt, hogy visszatérnek az emlékei a bátyjáról, és újra dührohamot kap, vagy elvágja az egyikünk torkát.
  Összepakoljuk a cuccainkat, és elindulunk vissza, a folyóhoz. Igazán megnyugszom, amiért nem kell többet ezen az elátkozott helyen maradnom, várva a mutánsok támadásaira. Samira megy elöl, amit annyira nem értek, végtére is nem ismeri az utat, utána következek én, majd Alex zárja a sort.
-Gratulálok, Katie, ezt jól megcsináltad! – súgja útközben a fülembe. – Elindulunk megkeresni egy aranyos kislányt, aki a légynek sem ártana, erre összeszedsz nekem egy pszichopata hárpiát, aki majdnem megölt!
- Hidd el, hasznát vesszük még a csajnak! – mondom. – Igaz, hogy őrült, de meg lehet érteni. Gondolj bele, te mit tennél, ha Snow miatt meghalna Jared! Gondolom, nem ülnél tétlenül. Mellesleg lehet, hogy Samira segítségével könnyebben megbirkózunk a Hivatásosokkal!
  Mikor megérkezünk a folyóhoz, valamennyien letelepedünk a partra. Samira arca mintha kitisztult volna egy kicsit, legalábbis már nem néz úgy ránk, mint Enobaria. Azt hiszem, ez haladásnak számít.
  A nagy sziklát nézem. Gyönyörű így, hogy a szélét verdesik a kék, rakoncátlan hullámok. Fura, hogy a víznek csak a szikla melletti része tajtékzik, a többi teljesen nyugodt. Valószínűleg ez is a Játékmesterek zseniális ötlete. Csak tudnám, mi ebben a jó! Szép látványt nyújt? Esetleg így jobban kirajzolódnak Alex izmai, ha a fiúnak úszni van kedve? Vagy még mesterségesebbé, és ezáltal valaki számára ijesztőbbé teszi a börtönünket? Fogalmam sincs. Az biztos, hogy érdekes jelenség.
-Van kedvetek játszani? – töri meg a csendet Samira.
- Nem, már elmúltunk ötévesek! – vágja rá Alex.
- Ne már, ez izgi játék! – kérleli a lány. – Meg vicces is!
- Annyira vicces, mint a fáról leugorva elvágni a gyanútlan Kiválasztottak torkát?
- Nem, annál sokkal jobb!
  Azt hiszem, Samira nem igazán érti az iróniát, és emiatt Alex beszólásait sem. Talán jobb is így. Legalább később kezdik el kinyírni egymást. Nem mondom, kellemetlen, hogy a két szövetségesem finoman szólva sem szívleli egymást. Valahol azonban mindkettőjüket meg lehet érteni. Alexnek értelemszerűen nem esett jól, hogy Samira kis híján végzett vele, a lány meg… Na, ő aztán érdekes eset! Elvesztette a bátyját, és ettől teljesen bekattant, ami valahol érthető is. De az, hogy a gyakorlás kedvéért meg akarta ölni a szövetségesemet, az már nálam is kiveri a biztosítékot! Samira története kicsit Johanna esetére emlékeztet. A mentorom is akkor változott át gyilkológéppé, amikor megölték a szövetségesét. Azt hiszem, meg szeretném ismerni, több dolgot megtudni róla. Ebben pedig sokat segíthet az általa emlegetett „vicces játék”.
-Mik a játékszabályok? – kérdezem.
- Ó, roppantul egyszerű! – vigyorodik el. Meglepő módon még egy icipici gúny sincs a mosolyában és a szemeiben. – A címe Az igazság pillanata. A lényeg az, hogy hármunk közül valaki feltesz egy kérdést, majd válaszol rá, aztán a többiek is felelnek. Csak olyan témákat érinthetünk, amiben mindannyian otthonosan mozgunk, tehát, nem kérdezhetjük meg például, hogy milyen érzés a legfelső emeleten lakni, mert azt csak én tudom, ti nem. Ezenkívül ha olyan személyről vagy dologról szól a válaszunk, amihez a többiek nem értenek, ki kell fejtenünk. Személyek esetében hogy milyen színű a szeme és a haja, mik a meghatározó tulajdonságai…
- Miket kell kérdezni? – érdeklődik Alex.
- Na, mi van, te is beszállsz? – mosolyog rá a lány kedvesen, amit már megint nem tudok hova tenni.
- Ja – bólint a fiú. – Nem tűnik akkora hülyeségnek.
- Bármit, amire kíváncsi vagy a többiekkel kapcsolatban – von vállat. – Én kezdem. Szóval, a kérdésem…Mit is akarok megtudni az én drága, szentéletű szövetségeseimről? – Úgy tesz, mintha eltűnődne, de látszik rajta, hogy már akkor tudta, amikor bedobta az ötletet. – Á, megvan! – csettint diadalittasan. – Most, per pillanat kivel smárolnál? Eltekinthetünk a távolságtól és a lehetetlenségektől!
- Tehát ez ilyen szívatós játék? – esik le a dolog lényege.
- Miért, mit hittél, jobban meg akarlak ismerni benneteket? A lényeget már tudom, Katie! – kacsint. – A válaszom pedig Gale Hawthorne.
- Bővebben? – faggatózik Alex.
  Samira egy hangos sóhaj kíséretében beletúr dús, barna hajába, elpirul, majd mesélni kezd a titokzatos hercegéről.
-Gale is a Tizenkettedikből származik, bár erre már jó eséllyel rájöttetek. Gyakran ő is kijön velem és a legjobb barátnőmmel az erdőbe vadászni. Nálam egy jó fejjel magasabb, a haja és a szeme középbarna. Ezenkívül oltári jól néz ki! És nagyon jó fej, bár szerintem nem érdeklem úgy, csak haverként tekint rám. Nem is lenne nála esélyem, mert szinte mindenki érte olvadozik. Meg amúgy is, ő már tizenhét éves, mégis mit akarna tőlem?
- Ha megnyernéd a Viadalt… - kezdeném biztatni, de a lány félbeszakít.
- Nem! Soha nem tudhatja meg ezt az egészet! Mellesleg, ha nyerek, élő adásban leszúrom Snow-t, aztán magammal is végzek.
  Mindezt úgy közli, mintha csak arról lenne szó, hogy mit fog holnap venni a helyi kisboltban. Ha így folytatja, fél nap sem telik belé, és mindhárman halottak leszünk! Alex szerencsére cselesen visszatereli a szót a játékra.
-És te, Katie? Ki az áldozat, akit le akarsz nyelni? – fordul felém vigyorogva.
- Valószínűleg nagyon nehéz lesz kitalálnunk! – nevet fel Samira. – Van egy olyan megérzésem, hogy F-fel kezdődik, és innick-re végződik!
  Félreértés ne essék, tényleg kimondhatatlanul nagy hálával tartozom Alexnek, amiért kihúzta Samirát, és ezzel együtt az egész csapatot a csávából, de azért ez nagyon nem fair! Most komolyan, mit válaszolhatnék? Finnick természetesen kilőve, annak ellenére, hogy fantasztikusan csókol. Nem akarom bajba keverni a kapcsolatát, na meg az életemet sem. De akkor meg mi a francot mondjak? Meg sem fordul a fejemben, hogy az egyik Kiválasztottra essen a választásom, hiszen lehet, hogy a végén pont én fogom megölni az illetőt, meg amúgy is, senkit sem ismerek igazán. Talán egy kicsit Alexet, de mivel ő is játszik, ezenkívül szeretném elkerülni az ostoba pletykákat mindenféle szerelmi háromszögről, most ő sem jöhet szóba. De akkor meg mi a fenét csináljak? Sajnos nekem otthon nincs olyan imádottam, akivel csókolóznék! Vagy, várjunk csak…
-Ezzel most mellélőttél, Samira! – mondom a lehető legnyugodtabb hangomon. – Az illető neve ugyanis V-vel kezdődik, és alter Johnson-ra végződik.
- Ki ez a gyerek? – néz rám Alex. – És miért akarod lesmárolni?
- Valter egy jó haver – válaszolok. – Egyszer fogadott a barátaival, hogy meg fog csókolni, de aztán nem lett belőle semmi, mert előtte leitta magát a sárga földig. Bátorságot akart gyűjteni, vagy nem tudom. A lényeg, hogy bekapta az orromat, és majdnem leharapta.
- Ha azt akarod, hogy leharapják az orrodat, keress egy mutánst! – csóválja a fejét a fiú.
- Ne már! – morgom. – Alex, olyan értetlen vagy! Azért választottam Valtert, hogy nyerjen azon a hülye fogadáson! Argh!
- Alex? – vonja fel a szemöldökét Samira.
- Katie – böki ki a fiú egyszerűen.
  Azonnal elfelejtem az összes eddigi bosszúságomat Samira idióta játéka miatt, és megrökönyödve nézek Alexre. Oké, jóban vagyunk, meg minden, de ez nem túlzás egy kicsit? Nem jutott eszébe egy név sem a Körzetéből? Vagy miért nem gondolt Tiffanyra?
-Mármint… én? – dadogom.
- Ismersz más Katie-t magadon kívül? Basszus! – Az égnek emeli a tekintetét, majd unottan rám villantja sötétbarna szemeit. – Eddig életedben összesen kétszer csókolóztál. Egyszer a srác akart megenni téged, a másikat te akartad lenyelni. Szeretném, ha úgy halnál meg, hogy valaki rendesen megcsókolt.
- Aha… - motyogja Samira. Látszik rajta, hogy nem hiszi el, amit hallott.
- Mellesleg mondhattam volna mást is, akár téged is, Samira! Azért választottam Katie-t, mert rá van jó magyarázatom. Na, ki jön?
  Mivel Alex ennyivel letudta a csók-kérdést, rám kerül sor. A gond csak az, hogy nem tudom, mit szeretnék megtudni a szövetségeseimről. Nem lenne túl jó ötlet a családjukról és az otthonukról faggatózni, tekintve Samira állapotát. Biztosan sírna, vagy őrjöngene, ha szóba kerülne a bátyja.
-Milyen a viszonyod a mentoroddal? – jut eszembe hirtelen a mentőötlet. A nézőket érdekelheti a téma, hiszen Alex által valószínűleg Finnickről is ki fognak derülni dolgok. A kérdés nem hatol bele túlzottan a magánszférába, mégsem unalmas, tehát senkinek sem lesz kínos felelete. Pont ideális!
-Johanna a lehető legjobb mentor, azt hiszem, kifogtam vele a főnyereményt! – kezdem.
- Nyalizós! – dob meg Alex egy kicsi kaviccsal.
  Unottan megrázom a fejem, majd folytatom a magasztaló beszédemet a lányról.
-A viszonyunk átlagos, nem ragaszkodunk annyira egymáshoz, de szerencsére segít, ha kell. Igaz, hogy csak kis unszolásra vágott bele a felkészítésembe, de ezt elnézem neki. Igaz, egyszer megpofozott, ami elég rosszul esett, mert az adott szituációban nem én hibáztam, hanem az a rohadt kamera, amit csak a kanapé elé lehetett elhelyezni, és a világért sem fogyott volna ki belőle az elem…
  Alex és Samira hangosan összenevetnek. Úgy látszik, viccesnek találják, hogy a mentorom pszichopata.
-Még mindig itt a nyoma! – mutatok az arcomra lebiggyesztett szájjal. A szövetségeseim egy pillanatra felnéznek, majd tovább rázza őket a röhögés. Eszméletlenül jó érzés, ha az embernek két ilyen kedves, megértő, támogató, csöppet sem gúnyolódó emberrel kell együtt töltenie az idejét egy halálos Arénában! Pff.
- Hát, az én mentorom egy alkoholista állat! – fintorog Samira. – A pasi egyszerűen nem komplett! A vonaton megkértem, adjon valami jó tanácsot a Viadalra, és nem fogjátok elhinni, mit vágott a fejemhez! Hogy maradjak életben! Na, kösz! Ha nem mondja, nem találom ki! Aztán mondta, hogy fussunk el a Bőségszarutól, és ne nyáladzunk a kamerák előtt, meg lehetőleg ne essünk mély depresszióba, ha a tesónk elhalálozik. Abernathy egy bunkó paraszt, örüljetek, hogy nem ő a mentorotok!
- Értem… - mondom. – Alex? Hogy jössz ki Finnickkel?
- Odair alapjáraton normális, csak mostanában kezd megkergülni. – sóhajt fel unottan. – Azt hiszi, hogy az ő problémái a legnagyobbak a világon. Na, persze! Neki le kell csitítania egy médiabotrányt, miközben én az életemért küzdök nap, mint nap! Jó, oké, tudom, nyilván vannak más gondjai is, de az ellen nem tudok mit tenni. Magát keverte a bajba. Viszont jó mentor, bár elég egyediek a módszerei. Végig kellett néznem az összes eddigi Viadalt, hogy tudjam, melyik mutáns ellen hogy kell védekezni. – fintorog.
- Elfáradtam! – ásít Samira. – Hagyjuk már abba! Későre jár.
- Én még nem kérdeztem. – jegyzi meg Alex. – A kérdésem pedig egyszerű, nem olyan szemét, mint a tiéd, Samira, és nem olyan béna, mint a tiéd, Katie. Elég korrekt.
- Nem is volt béna a kérdésem! – morgom.
  Alex figyelmen kívül hagyja a nyafogásomat, és felteszi a világ legmorbidabb kérdését. Mi volt a legjobb élményed azóta, hogy a Kapitóliumba jöttünk?
-Talán amikor Haymich lehányta az asztalt, és a kísérőnk, Effie Trinket felkiáltott, hogy Ne! A mahagóni! – mosolyog Samira. – Azon tök sokat nevettünk Jason-nel… - teszi hozzá suttogva.
- A legszebb emlékem… - gondolkozom. – A reggelek. Johanna és Leila mindig egymást tépték, Blight megpróbálta lenyugtatni őket, persze sikertelenül, mi meg Joellel tehetetlenül figyeltük az egész cirkuszt.
  Hirtelen felrémlik előttem Joel kivetítette arca az égbolton. Összeszorul a szívem, ahogy a halott Körzettársamra gondolok. Olyan kicsi volt, és olyan ártatlan! Mindezek ellenére bízott abban, hogy nyerhet. Legalábbis erre következtetek abból, hogy nem lustult el az edzések alatt, és becsülettel végigcsinálta az összes feladatot a kiképzésen. Mégis ki volt képes megfosztani ezt a vidám, talpraesett kisfiút az életétől? A tekintetem Samirára siklik, aki fontoskodva magyaráz valamit Alexnek. Nem lehet. Ő nem lenne képes ilyesmire! Dehogynem- fut át az agyamon. Kis híján Alexszel is végzett, mi tántorította volna el abban, hogy Joelt is megölje? Elképzelhető, hogy pont Joel állt mellette, amikor Pablo leszúrta a bátyját, és emiatt végzett a kisfiúval.
-Szerinted is, Katie? – rángatja meg a karomat a lány, akit talán meg kellene ölnöm.
- Mi? – ráncolom a homlokomat. – Bocsi, elkalandoztam. Miről van szó?
- Alex legszebb emléke az utolsó Kapitóliumban töltött éjszaka volt. Szerintem ez Tiffanynak köszönhető, de ő tagadja, mert azt hiszi, nem látom át a dolgokat! – összegzi az elmúlt percek eseményeit.
- Ez hülyeség! – vágom rá. – Alex és Tiffany? Bocs, de ennél nagyobb marhaságot az életben nem hallottam!
- De akkor mi történt? – sóhajt fel szomorúan.
- Elloptam egy befolyásos kapitóliumi motorját – feleli Alex. – Nem nagy ügy.
- És ezért érezted magad annyira jól? – húzza fel a szemöldökét a lány kételkedve.
  Alex szótlanul bólint. Ebben a pillanatban eldördül az ágyú, méghozzá egymás után kétszer. Szinte hallom, hogy Alex gyorsabban kapkodja a levegőt. Retteg, hogy Naomi meghalt. Még jó, hogy nem tudja, hogy nem most. Bár pár perc múlva úgyis rájön az igazságra, vagy legalább az egyik felére.
  Lassan éjfél lesz, és megtudjuk, kik azok, akik semmiképpen sem fognak élve hazatérni az Aréna fogságából. Négy ember, négy ártatlan kamasz, akiket a Kapitólium gyilkolásra kötelezett. Közülük kettőt én öltem meg. Az egyiket kegyetlenül, szánt szándékkal, hogy megmentsem a szövetségesem életét, a másikat viszont azért, mert ő és Finnick úgy akarták. Kegyetlen világ ez az Éhezők Viadala, ezt biztosra veszem. Annál jobban kételkedem más dolgokban, például Samira Olsenben és Alex Emersonban, a két szövetségesemben. Lehet, hogy ők ölték meg Joelt. Végül is, az egyészségünk Alexszel csak kettőnkre vonatkozott, és nem esett szó benne a Körzettársamról. Samira pedig kiszámíthatatlan, és őrült. Meg kell bennük bíznom, hiszen ők is megbíznak bennem. Megmentettem az életüket. Nem szabad kételkednem a hűségükben.
  Gondolatmenetemet a Kapitólium Himnusza, és Marcus felvillanó arcképe szakítja félbe. Az egykori Hivatásos büszkén, megvetően néz le ránk, és mintha üzenni akarna nekem a tekintetével.
  A fiút Naomi követi. A kicsi, ám bátor Naomi, aki jóval idő előtt halt meg. Miattam. Alexre sandítok. A fiú arcán vetekszik a döbbenet, a gyász fájdalma, és a bosszúvágy. Bár nem tartom helyesnek, mégis megszorítom a kezét. Viszonozza a szorításomat, de látszik rajta, hogy egészen máshol járnak a gondolatai. A halottak sorát a Tizenegyedik Körzet két Kiválasztottja zárja.
-Részvétem Naomi miatt! – suttogom. A hangom erőtlen és reszelős. Szándékosan nem nézek Alexre, mert félek, hogy a pillantásomból rájönne a gaztettemre.
- Kösz, Katie! – motyogja, majd megpaskolja a lábamat. – Azt hiszem, ideje aludni!
- Holnap megöljük Pablót? – szólal meg váratlanul Samira.
- A Hivatásosok közé akarsz rontani? – vonom fel a szemöldökömet. – Szerintem ez őrültség, és…
- Rendben – mondja velem párhuzamban Alex.
- Szuper! – vigyorog Samira. – Tudtam, Négyeske, hogy számíthatok rád!
  Alex egy féloldalas mosolyt erőltet magára, majd lefekszik a kemény, hideg talajra. Odamond valamit nekünk, amit nem értek tisztán, de feltételezem, hogy valami „Jó éjt!”- féleség lehet. Aztán oldalra fordul, úgy, hogy ne lássuk, és álomba merül.
-Én kezdem az őrködést, oké? – fordul felém Samira.
-Azt hiszi, hogy Pablo ölte meg… - motyogom. – Ezért akar holnap a Hivatásosok közé menni!
- Lehet, hogy nem téved! – von vállat a lány. – Abból az állatból, aki végzett a jóravaló, kedves bátyámmal, aki mellesleg a légynek sem tudott volna ártani, bármit kinézek!
- Nem érted! – rázom a fejem hevesen. – Nem Pablo tette, hanem én!
  Amint kimondom, azt kívánom, bár ne tettem volna. Samira arcáról semmit sem lehet leolvasni. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem árul el Alexnek. Mi lenne neki abban a jó? Nem járt rosszul ezzel a szövetséggel, és nagyot szívna, ha felbomlana.
-Micsoda váratlan fordulat! – húzza el a száját. – Kár, hogy nem tudok meglepődni rajta, mivel végignéztem az egészet!
- Te végignézted? – megrázom a fejem. Ebben nincs semmi logika! – Miért? Hogyan? Hogy-hogy nem segítettél, és miért nem árultál el Alexnek?
- Mérhetetlenül egyszerű az egész! – mondja halkan, magabiztosan. – Jason halála után a rét melletti fákon sírtam, és amikor megláttam a vámpírt és a lányt, nem tudtam mit mondani. Meg sem fordult a fejemben, hogy segíteni kellene neki, pedig szimpatikusnak tűnt a kislány. Végignéztem, ahogy megsebezte a vérszívó. Aztán jöttél te, és megölted azt a szemétládát. Olyan bátor voltál! Szembeszálltál Crane mutánsával, és még a magánéletedről is beszéltél, csak azért, hogy megvédd a lányt. Én erre nem lettem volna képes. Kiemelkedően hősiesen cselekedtél, Katie! Ezt tisztelem benned.
- Ezért nem mondtad el Alexnek, ugye? – kérdezem.
- Igen – bólint. – Meg azért, mert nem fogom megosztani a titkaimat ezzel a bunkóval! Tudom, hogy te valamiért bírod, de én egyszerűen hidegrázást kapok a beképzelt pofájától! Mondjuk, nem néz ki rosszul, meg tök rendes, amiért segít megölni Pablót, de attól még nem szimpatikus.
- Azért lehetőleg ne öld meg álmában, oké? – kérem kissé ijedt tekintettel.
- Megpróbálom, de nem ígérem, hogy sikerülni fog! – mondja Samira komolyan.
  Felvont szemöldökkel bámulok rá, mire kitör belőle valami ismeretlen, beteges vihogás. Lemondóan megrázom a fejem, és levágom magam Alex mellé, a poros földre. Lehunyom a szemem, és hallgatom, ahogy Samira kacaja beleveszik az éjszaka halálos csendjébe, egészen addig, amíg el nem nyomja a fejemet az álom.

7 megjegyzés:

  1. I♡ Samara!
    :DD
    Ezt a részt beraktam a "kedvenc részek" listába! :D Nagyon jó volt! (:
    A "játék"....érdekelt, hogy mit válaszolnak, de viccesek is voltak a válaszok! :"D Pl.:A kit csókolnál meg? :DD
    Egy új téma:Naomi halála.
    Az igazat megvalllva úgymond "többet vártam" Alextől! Semmi ordíbálás? Kiakadás?? Ez nekem olyan fura....Most vagy tud valamit ez a srác Naomi haláláról, vagy még annyira le van sokkolva, hogy nem reagált semmit...De ez nem normáliiiiiiis!!
    ALEEEX NAOMI MEGHALT!! ÉRTED??
    Nagyon kíváncsi vagyok a következő részre! ((:
    Sziaa! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszi :)
      Alex azért nem üvöltött, mert meglepődött, és mint ahogy írtad, lesokkolta Naomi elvesztése. Meg nem akart gyengének tűnni Katie és Samira (és a támogatók) előtt.
      A következő részről csak annyit, hogy eléggé izgalmas és akciódús lesz ;)
      Szia :*

      Törlés
    2. Szia :)
      Pontosan ugyanúgy vagyok ezzel, mint Johanna. My best character Samira! :D És azzal is nagyon ugyanúgy vagyok, hogy miért nem kiabált, vagy akadt ki Alex? Nem tudom, szerintem ez természet ellenes. Nagyon jó rész volt, várom a kövit. :)
      Sziaa! :*

      Törlés
    3. Ui.: ma akkor tudsz küldeni azokról a karakterekről képet? Tudod amit megbeszéltünk. :)

      Törlés
    4. Szia!
      Köszi :) Az Alexes dolgot már megmagyaráztam, maximum annyit tehetek még hozzá, hogy még lesz következménye Naomi halálának...
      A képeket ma vagy holnap küldöm ;)
      Ölel: Maja :*

      Törlés
  2. Sziia!
    Imádtam nagyon ezt a részt is. Tetszett a kérdezgetős játék, nagyon érdekes volt. Kíváncsi voltam kit fog mondani Katie, de ez a lehetőség eszembe sem jutott. :) Sajnálom, hogy Samira nem ment oda segíteni Naominak. Talán már akkor szövetséget köthetett volna Katievel és akkor talán nem őrül meg a bátyja halála miatt. De nekem így is nagyon tetszett és szerintem így még izgalmasabb is lett. :) És hát kiderült, hogy Naomi meghalt... Még mindig sajnálom szegény kislányt, de mostmár Alexet is. Eléggé lesokkolódhatott. Izgatottan várom a folytatást. :)

    Viki^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a kommentet :) Örülök, hogy tetszett! Folytatás hétfőn ;)
      Maja

      Törlés