Negyedik fejezet

  Sziasztok, újra itt vagyok! Először is megint szeretném megköszönni Dodónak és Johannának a kommenteket, nagyon örülök nekik <3 Másodszor pedig, úgy döntöttem, hogy mostantól kezdve minden hétfőn, szerdán és pénteken rakok ki új részeket, minden nap egyet, ha ez nektek megfelel :)
Jó olvasást!
Puszi: Maja Taylor

                                                                           ***

  A kocsimhoz érve igencsak meglepődök. A többi szekérrel ellentétben ugyanis két barna, lombokkal díszített fotel áll a közepén.

-Ez meg mi? – kérdezem.

- Fogalmam sincs! – von vállat Joel.  – De ott jön Adam, kérdezd meg őt!

- Nos, mint már mondtam, minden Körzetnek be kell mutatnia a jellegzetességét, ez alól mi sem kaptunk kibúvót. Viszont nem akartalak fának öltöztetni benneteket, ezért úgy gondoltam, ötletes lenne ez a foteles dolog.

- Így legalább Katie sem esik el! – helyesel Joel.

- Kösz… - motyogom unottan. Annyira elegem van abból, hogy ebben a rohadt Kapitóliumban mindenki elkezd bunkózni, még Joel is! Amúgy a Körzettársam egész jól néz ki. Zöld nadrágot és felsőt visel, a hajával nem csináltak semmit. Gondolom, ezzel akarták meghagyni az „aranyos kisfiú” hatást.

-Katie – fordul hozzám Adam. – A te foteled kartámlájára rakattam egy kicsi gombot. Amikor rátok kerül a sor, nyomd meg! Aztán nézzetek a kivetítőre, és csináljatok úgy, ahogy azt a felirat megkívánja!

- Mi van? – kérdezzük Joellel kórusban.

- Csak tedd, amit mondtam! – kacsint rám Adam, aztán eltűnik a szemem elől.

- Hol voltál? – kérdezi Joel, miközben elfoglaljuk helyünket a fotelokban.

- Nem találtam a kocsinkat, beégettem magamat, rájöttem, hogy a Négyes fiú egy bunkó, Finnick Odair szerint közveszélyes vagyok, és ki akarom rabolni, Johanna viszont megvédett.

- Szóval csak a szokásos! – bólint a fiú szórakozottan.

- Ha úgy vesszük, igen. Beégettem magam.

Joel lazán felnevet, én pedig egyre idegesebb leszek. Elég fura ez a foteles ügy. Végighúzom a kezemet a kartámlán, ahol szerencsére sikerül kitapintanom a gombot. Vajon mi történik, ha megnyomom? És hogy értette Adam, hogy viselkedjek úgy, ahogy azt a felirat kívánja? Remélem, nem valami hülyeség lesz odaírva!

  Hirtelen felcsendül Panem himnusza. Snow elnök kiáll a közönség elé, és az Első Körzet kocsijára szegezi tekintetét. Automatikusan összerándul a gyomrom. Most látom életemben először az elnököt testközelből. Igaz, hogy pontosan olyan, mint a tévében, de ez akkor is más. Úgy néz végig a Kiválasztottakon, mintha a tulajdonai lennénk. Mintha mi szolgálnánk a nép szórakozását. Mintha bármikor bármit megtehetne velünk. A legszörnyűbb az egészben, hogy igaza van. Bármit megtehet velünk.

  A kivetítőn éppen a Negyedik Körzet Kiválasztottait mutatják. Alex mozdulatlanul, pókerarccal néz maga elé. Úgy tűnik, teljesen hidegen hagyja a közönség. Mindenki az ő nevét kiabálja, de ő rájuk se hederít. Tehát ez lesz a szerepe. A szívtelen gyilkos, akit nem érdekel semmi és senki. Igazán találó. Pff.

  A mi szekerünk is megindul. Érzem, hogy eljött az idő. Kitapintom a gombot, és gyorsan megnyomom.

-Nyugi! – súgom Joelnek, mire ő feszülten bólint.

Hirtelen azt érzem, hogy a fotelem emelkedni kezd. Teljesen bepánikolok. Nem ezt beszéltük meg! Mi ez az egész? A Körzettársamra pillantok, remélvén, hogy van valami ötlete, hogy most mit is kellene csinálnunk. Joel a kivetítők felé bök, és elvigyorodik.

Csodálatos látvány tárul a szemem elé. A foteleink ugyanis felemelkedtek a szekérről egy állvány segítségével. De ez még nem minden. Az állványon ugyanis nagy, színes betűkkel az alábbi felirat olvasható:  Katie és Joel, a Hetvenharmadik Éhezők Viadalának bajnokai!

Eszembe jutnak Adam szavai. Úgy teszek, mintha én is bajnok lennék. Nyugodt. Kiegyensúlyozott. Bátor. Büszke. Nem lehet nekem parancsolni. Nem vigyorgok, mint egy idióta, csak azért, mert ezt várják el tőlem! Bajnok vagyok, tehát azt teszem, amit helyesnek tartok.

  A kocsink lassan megérkeznek az elnök elé. A közönség valósággal őrjöng. A legtöbben a mi nevünket üvöltözik. Azt hiszik, vége van a meglepetéseknek, de tévednek. Az állvány teteje a fotelekkel együtt ugyanis előrébb csúszik. Gyakorlatilag az elnökkel egy vonalban ülünk. A férfi úgy néz ránk, mintha csodát látna. Gondolom, szokatlan neki, hogy a Hetedik Körzet Kiválasztottai ennyire bevállalósak. Snow odasúg valamit a mellette álló nőnek. Egyetlen szót értek meg belőle: győztesei. Ebből az egy szóból viszont csak úgy árad a gyűlölet és a megvetés. Hát persze, hiszen a Viadalnak csak egy győztese lehet! Még soha sem fordult elő, hogy két bajnokot avattak! Adam ötlete nem csak zseniális, hanem botrányos is, legalábbis az elnök szemében!

  -Üdvözlet Kiválasztottak, legyetek üdvözölve! – kezdi Snow a beszédét. – Üdvözöllek benneteket a bátorság, az erő, és az önfeláldozás Viadalán! Nem sokára találkozunk még, addig is sok sikert, és sose hagyjon el benneteket a…

- A remény, mi?! – üvölti Johanna az első sorból.

- A remény – mondja Snow, majd mérgesen a mentoromra pillant.

*

  - Ó, drágáim, ez fantasztikus volt! – támad le Leila a bevonulás után. – Egy perc erejéig elállt a lélegzetem, és meg sem tudtam szólalni!

- Életem legszebb perce volt! – kötekedik Johanna. – Amúgy tök jól csináltátok! Láttátok Snow fejét? – fordul hozzánk.

- Grat! – vakkantja Blight unottan.

  Így, összességében mindenkinek tetszett a bevonulásunk. Bár a többi Kiválasztott utálkozó pillantásokat vet ránk, nem igazán foglalkozok velük. Nem vagyok hülye, jól tudom, hogy nem itt fogom megtalálni a legjobb barátomat, vagy életem szerelmét, szóval nincs miért paráznom.

  Pár óra pihenés után sajnos indulnunk kell edzeni a Kiképző Központban. Mielőtt belépnénk a terembe, Johanna eligazít egy kicsit.

-Lehetőség szerint ne utáltasd meg magad a Hivatásos bandával, szállj le Finnickről, Alexszel ne foglalkozz, tanulj meg pár alapismeretet, és ne mutasd meg, mihez értesz a legjobban. A lényeg, hogy maradj titokzatos! Ha megtartod ezt a stílust, a Kapitólium imádni fog!

  Amint megérkezünk az edzésre, Johanna azonnal leül Chaff Borg és Haymich Abernathy asztalához. A Tizenegyedik és a Tizenkettedik Körzet mentorai láthatóan örülnek neki, mert azonnal megkínálják valami piával. A lány persze nem kér, hanem sugdolózni kezd a két férfival, akik valamiért elég sokszor tekingetnek felém.

  Körülnézek a teremben. Körülbelül már a fél mezőny megérkezett. A legtöbben bizonytalanul próbálkoznak a késekkel vagy a lándzsákkal, mások a mérgező növényeket vagy a rejtőzködés művészetét tanulmányozzák. Fogalmam sincs, mihez kezdhetnék, ezért a mentorokat kezdem figyelni. Azt hallottam, rengeteget számít, hogy ki a fő pártfogód. Ha népszerű mentort kapsz, könnyebb támogatókat szerezned, ha egy öreg, szétesett alkoholistát, lényegesebben nehezebb a dolgod.

  Észreveszem, hogy Finnick egymagában ücsörög egy asztalnál. Valamiért úgy érzem, nem ártana tisztázni a bevonulás előtt történteket. Igaz, Johanna pont az ellenkezőjét javasolta, de én egyszerűen képtelen lennék nyugodtan edzeni úgy, hogy tudom, Finnick utál, vagy legalábbis őrültnek tart. Így hát fogom magam, és leülök az asztalához.

-Hali! – köszöntöm a tőlem telhető leglazább hangon.

- Na, mi van? – kérdezi unottan.

- Csak azt szeretném mondani, hogy már tényleg nem vagyok szerelmes beléd, és eszem ágában sincs betörni a lakosztályodba, vagy kirabolni. Tényleg! És bocsi, amiért nem esett le rögtön, hogy te az Aratásról beszélsz.

- Semmi gond – enyhülnek meg az arcvonásai. – Mellesleg nem attól féltem, hogy kirabolsz, az csak Snow-nak gáz, nekem nem. Egészen más problémáim vannak… - sötétül el a tekintete.

- Ne már! – csodálkozom meglepetten. – Eddig azt hittem, hogy kiegyensúlyozott vagy, és tök szuper az életed!

- Ja, kívülről tényleg úgy tűnik – túr a hajába zavartan. – De a látszat néha csal. Nem az vagyok, akinek látszom.

- Miért? Vámpír vagy? – csúszik ki a számon. A francba! Hogy lehetek ilyen hülye?! Ja, Finnick biztosan vámpír! Hogy kérdezhettem ekkora baromságot? Idióta vagyok. Pff.

- Én nem, de ismerek egy győztest, aki az! – röhög fel a fiú. Fejével a pár asztallal odébb ülő Enobaria felé bök. A nő körülbelül tíz éve nyert a Viadalon. A Végjátékban az ellenfele leszorította a földre, és kis híján elvágta a torkát. Enobaria meglehetősen sajátos módon oldotta meg a problémát: átharapta a srác torkát. Azóta a Kapitólium egyik legnagyobb kedvence, pláne, mióta kihegyeztette a fogait.

- Hülye! Enibaria nem vámpír, szimplán csak pszichopata! – üvöltök fel kicsit hangosabban a kelleténél.

- Hogy mondod, Hetes? – áll fel a nő vicsorogva. Te jó ég, milyen a fogsora! Lehet, hogy Finnicknek van igaza?

- Öhm… én… - dadogok.

- Megy edzeni – segít ki Finnick.

- Öhm… igen! Edzeni… a Viadalra… tudod, hogy ne haljak meg… mármint, érted, hogy… nyerjek, vagy mi.

- Aha. – motyogja Enobaria kelletlenül, majd visszaül a helyére. Hálásan Finnickre mosolygok. Ha nincs, a vámpírnő kinyírt volna.

  Viszont tényleg edzenem kellene.

-Hé, Katie! – int Joel. – Képzeld, egész jól megy a kötélcsapdák készítése. Gyere ide, megmutatom, hogy csináld! De vigyázz, nehogy beleakadj az egyikbe!

- Nyugi, annyira béna még nem… - kezdeném, de mire észbe kapok, fejjel lefelé lógok a Központ közepén. Nem vagyok béna, mi? Lazán belesétáltam Joel kötélcsapdájába.

- Basszus! – sikítok fel. – Joel, segíts már lejönni!

- Bocs, de túl rövid a karom, nem érek fel odáig! – biggyeszti le a száját bűnbánóan.

- Argh! – morgok. – Akkor valaki más! Hé, Egyes! – kiáltok rá egy lányra, akit felismerek a bevonulásról.

- Tiffany! – javít ki összehúzott szemekkel.

- Mindegy – legyintek. – Vágj már le innen, kérlek!

- Felejtsd el! – nevet ki a lány, majd egyszerűen otthagy.

Nem szeretném magamat többször beégetni azzal, hogy nem tudom valakinek a nevét, Alexhez pedig az égvilágon semmi kedvem könyörögni, így marad a végső megoldás.

-Johanna! – ordítom.

- Mit csináltál már megint? – forgatja unottan a szemeit a lány.

- Joel elkapott!

- Gratulálok, Katie! Ilyen is csak veled történhet meg! – vet rám egy lenéző pillantást. Tiffanynál viszont kedvesebb, ő legalább levág a kötélről.

- Örök hála! – mondom.

- Erre még visszatérünk! – bólint. – Most pedig menj a késekhez, ott kevesen vannak.

  Valóban, a késeknél rajtam kívül egy személy tartózkodik, a lány a Tizenkettedikből. Felkap egy fegyvert, és célba veszi a bábu szívét. Látom a tartásán, hogy rendkívül koncentrál, mintha az élete múlna a dobáson. Göndör, barna haját a füle mögé simítja, a tarkójáról csorog a veríték. A kés repül, de nem talál. Fél méterrel a figura mellett landol.

-Rohadt életbe! – mordul fel a lány, és tanácstalanul lerogy a földre.

  Azt hiszem, rajtam a sor. Megfogom a hozzám legközelebb eső kést. Megpróbálom nem elkövetni az előbbi lány bakiját. A gáz az, hogy még ötletem sincs, hol ronthatta el. Erősen megmarkolom a fegyver fás részét. A bal szememmel hunyorítok egy kicsit, a jobbal pedig megcélzom a bábu mellkasát. Hátrahúzom a kezem, és eldobom a fegyverem. A kés hangos csapódással a bábu oldalának ütközik, de sajnos nem áll bele, épp’, hogy csak súrolja a derekát.

-Hallod, Katie! – mondja mellettem egy ismerős hang. – Ha így folytatod, nehéz lesz győznöd!

- Kussolsz! – mordulok rá Alexre. – Most tartottam életemben először kést a kezemben!

- Tudod, nekem már életem első dobása is talált! – vonja fel a szemöldökét nagyképűen.

- Gratulálok… - motyogom kelletlenül.

- Azért elég fura ez a helyzet, nem? – kérdezi.

- Mármint az, hogy a világ legnagyobb bunkójával beszélgetek, ahelyett, hogy megölném? Valóban, elég fura!

Alex úgy tesz, mintha nem is hallotta volna, amit mondtam.

-Én tudok kést dobálni, ami lássuk be, nagy előny egy Arénában. A kés az egyetlen fegyver, amit mindig, minden körülmények között tesznek a Bőségszaruhoz. Neked viszont abszolút nem megy, mint ahogy semmi más sem. Mindezek ellenére te azzal dicsekszel az egész ország előtt, hogy biztosan megnyered a Viadalt, ráadásul a tizenkét éves kis Körzettársaddal együtt. A stylistod jól mellélőtt azzal a fotellel, csillagom.

- Igenis van esélyem a győzelemre! – húzom ki magam a maradék méltóságomat összeszedve.

- Ó, hát persze! – röhög ki Alex gúnyosan. Megragad egy kést, és lazán pörgetni kezdi az ujjai között. Szinte az összes Kiválasztott a mutatványát figyeli. Hirtelen azonban eldobja a fegyvert, ami azonnal eltalálja a bábu szívét, sőt még át is fúrja azt.

- Tudod, mi a különbség kettőnk között? – fordul felém. – Az, hogy te csak pofázol, én viszont teszek is azért, hogy én legyek a Viadal bajnoka!

Elborul az agyam, egyszerűen képtelen vagyok gondolkozni. Felkapok egy kést, és eldobom egyenesen Alex felé.