Harmadik fejezet

  Sziasztok, ismét itt vagyok, immár a harmadik fejezettel :) Tegnap sem időm, sem kedvem nem volt tartalmat írni, így most pótolom a lemaradást. Ez a blog a Hetvenharmadik Éhezők Viadalát és az azt követő eseményeket mutatja be, ezenkívül a legvégén arra is fény derül, hogyan alakult meg a Lázadók Szövetsége. (Így hívom a lázadó bajnokokat, akik a Futótűzben Katniss és Peeta szövetségesei voltak).
Szívesen csinálnék a bloghoz menüpontokat, de sajnos nem tudom, hogy kell. Nagyon hálás lennék, ha valaki segítene ebben. Ha értesz ehhez, írj nyugodtan!
Ehhez a fejezethez nincs sok hozzáfűznivalóm, maximum annyi, hogy feltűnik benne a kedvenc Kiválasztottam. Valószínűleg elsőre nem lesz mindenkinek szimpatikus, de hát, sosem lehet tudni... :)
Jó olvasást!
Puszi: Maja Taylor
                                                                      

                                                                    ***

  -Nos, hogy tetszik? – kérdezi Leila a fővárosra utalva.

- Wow! – sóhajt fel Joel. Látszik rajta, hogy teljesen el van ájulva a Kapitóliumtól. Talán még azt is elfelejtette egy pillanatra, miért is kellett ide jönnie.

- Rondább, mint tavaly! – morogja Johanna.

- Elmegy… - mondja Blight.

- Csicsás! – fintorgok.

  A Kapitólium az a hely, ahol csak akkor lehetsz menő, ha furán nézel ki. A menőségért pedig bármire képesek az emberek. A fővárosban minden megtalálható, amit csak el tudok képzelni, és ízléstelen. A legdurvább példa erre a macskabajusz, a kétméteres körmök, a szivárványos haj, és a neonzöldre festett kutya. Lehet, hogy valakinek bejön ez a rongyrázás, de szerintem undorító.

-Értem, szóval tetszik nektek! – mosolyog Leila. Kifejezéstelen arccal nézek rá. Ez a nő ritka sötét! Körülbelül másfél órája vagyok vele, de már kiborított! Kinézetre és viselkedésre is olyan, mint egy tipikus kapitóliumi. Folyton vihorászik, mindenben a jót látja, és teljesen hidegen hagyja, hogy hamarosan meg fognak ölni minket. A feltűnési viszketegségétől borulok ki a legjobban. Minden egyes évben több plasztikai műtéten esik át, és mániája felvásárolni az új, „divatosnak” vélt cuccokat. Most például lila szoknyában, pink blúzban, fekete karimás kalapban, és kék hajjal feszít. A fővárosban rengetegen odavannak érte, a folyamatos visítozása és a buta tekintete ellenére. Ha jól emlékszem, néhány éve meg is választották Panem legszebb nőjének. Hát, ők tudják.

  A vonat gyorsan befut a pályaudvarra, ahol egész szép kis közönség gyűlt össze a Kiválasztottak tiszteletére. A legtöbb ember vadul integet, csókot dob, vagy éppen egy Kiválasztott nevét üvölti.

-Honnan tudják a nevüket? – kérdezem, miközben leszállunk a szerelvényről.

- Leadták az Aratások ismétlését a tévében, de mi nem tudtuk megnézni, mert bedöglött az a szar – válaszol Johanna. – Viszont Blight felhívta az egyik győztes haverját, és kiszedett belőle pár infót.

- Mit mondott, milyen a mezőny? – faggatózom tovább.

- Az Első és a Második nagyon erős, mind a négy Kiválasztott önként jelentkezett. A Hármas srác okosnak tűnik, elvileg kicsit olyan a tekintete, mint a Körzet régebbi győzteseinek. A Négyes fiú elég titokzatos, de erősnek tűnik, a csaj tizenkét éves, és egy bajnok lánya. A Tizenkettedikből egy testvérpárt húztak ki, a többi Körzet aránylag átlagos.

  Amint sikerül átverekednünk magunkat a tömegen, Leila az Átalakító Központba, azon belül egy Hetes lány feliratú szobába vezet, ahol három ember, és egy ágy vár rám.

-Helló, Katie! – üdvözöl egy alacsony, vörös hajú lány. – Mi vagyunk az előkészítő csapatod. Kicsit kikupálunk, aztán találkozol a stylistoddal!

Nem tudom, a Kapitóliumban mit jelent a kikupálás, de szerintem így neveznek valami brutális kínzási módszert, amivel megpróbálják kiszedni a titkokat a lázadókból. Az eleje még nem is olyan vészes, csak megfürdetnek, aztán egy illatos ágyra fektetnek, majd nézegetni kezdenek. Megállapítják, hogy iszonyatosan szőrös a lábam, ezért le is kenik egy meleg folyadékkal. Pár perc múlva pedig fogják, és egyszerűen lehúzzák rólam. Ugyanezt a procedúrát megcsinálják a hónaljammal is. Közben persze úgy üvöltök, mintha már most az Arénában lennék. Szerencsére ezután már nem vár rám semmi veszedelem, leszámítva azt, hogy úgy húzzák a hajamat a fésűvel, mint más a répát. Azt hiszem, kicsit alacsony a fájdalomküszöböm.

Mikor az előkészítő csapatom végez a kínzásommal, kimennek a szobából, a helyüket pedig egy magas, zöld hajú férfi veszi át.

-Szia Katie! Adam vagyok! Én leszek a stylistod! – mutatkozik be mosolyogva.

- Szia! – köszönök.

- Vágjunk is a közepébe! – kezdi a férfi. – Szóval, mint tudod, a ruháknak a Körzetek jellegzetességét kell bemutatniuk, de én idén valami egészen mást terveztem, persze csak ha neked nem gond.

De, igen, teljesen ki vagyok akadva, hogy nem öltöztetsz fának!, gondolom magamban.

-Sokat gondolkoztam rajtad, mikor megnéztem az Aratást. – folytatja Adam.- Egészen megható, és mégis különös volt, amikor elvállaltad, hogy eljössz a Viadalra a lány helyett. Látszott rajtad, hogy nem azért teszed, mert mindenáron győzni szeretnél, hanem mert meg akartad menteni az életét. Ez szép gesztus.

- Miranda a szomszédom… - mondom halkan.

- Katie, lehetne egy kérdésem?

- Persze! – bólintok.

- Szeretnél győzni?

- Igen, de nem a dicsőségért, hanem, hogy… szóval, érted… nem akarom megadni azt az örömöt a Kapitóliumnak, hogy meghalok! – válaszolok.

- Ez az! – csettint Adam. – Tudtam én, hogy jó fej csaj vagy te, és szuper ruhát készítettem neked! Menj, ott egy próbafülke, vedd fel! Remélem, tetszeni fog!

  A próbafülkébe érve azonnal felkapom az említett ruhadarabot. Kijövök Adam-hez, majd egy tükörben megnézem magam. Valósággal eláll a lélegzetem, amikor megpillantom magam. Egy sötétzöld színű kisestélyit viselek. A szoknyarésze combközépig ér, ehhez csatlakozik egy uszály, ami a bokámat súrolja. Persze nem olyan, ami az elkényeztetett kapitóliumi sztárokon van a nagy rendezvényeken meg díjátadókon, inkább olyan… nem is tudom… olyan Katie-s.

Még egyszer végignézek magamon. Kétségtelen, Adam zseni!

-Na, milyen? – kérdezi a stylistom vigyorogva.

- Ez valami fantasztikus! – sikítom boldogan. – Adam, komolyan mondom, te vagy a valaha élt legprofibb stílustanácsadó! – pörgök egyet, hogy még jobban szemügyre vehessem a ruhámat. – Gyönyörű lett! Köszönöm!

- Én köszönöm. Tudod, nem mindenkiben látok annyi fantáziát, mint benned. Különleges vagy, de jó értelemben.  Ez a nyolcadik évem stylistként, és eddig te vagy a legszimpatikusabb Kiválasztott, akit öltöztetek. – mondja kedvesen. – Egyébként Johannával volt a legnehezebb dolgom. Képzeld, egyszer gyomorszájon vágott!

Hangos röhögésben török ki, most először azóta, hogy elhagytam az otthonomat.

-Na, látom, jó kedved lett! – szólal meg Adam. – Most viszont menj, egy óra múlva kezdődik a bevonulás!

  Így is teszek. Szerencsére hamar megtalálom a teret, ahol tartják a bevonulást. Igaz, nincs túl nehéz dolgom, hiszen az összes Kiválasztott és mentor itt csoportosul. Mindenhol virágokkal díszített, gyönyörű harci szekerek állnak, előttük pedig erős, fiatal lovak. Na, igen, a bevonulás a Viadal egyik legmeghatározóbb része. Most látja meg először a Kapitólium népe élőben a Viadal versenyzőit. Most derül ki, melyik Kiválasztott szimpatikus nekik, kit érdemes támogatniuk.  A csupa izom gyerekekre általában valami ledér cuccot adnak, másoknak a szemét, a báját, vagy éppen a sármját próbálják hangsúlyozni.

  Úgy sétálok a kocsik között, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Közben persze megfigyelem a többi „szerencsést”, akikkel hamarosan meg kell küzdenem az Arénában. Először egy magas fiút, és egy csontsovány, göndör hajú lányt pillantok meg. A ruhájuk nem rossz, legalábbis nekem tetszik. A fiú fején egy babérkoszorú pihen, és lantot tart a kezében. A lány hosszú, fehér ruhát visel, kezében pedig egy íjat szorongat. Mint Apolló és Diana – gondolom magamban. Eszembe jut, hogy Johanna említette, hogy a Tizenkettedik Körzetből egy testvérpárt húztak ki. Ezek szerint valószínűleg ők azok.

  Apropó, Johanna! Hol a francba van a kocsim és a mentorom? Azt hiszem, Adam ezt elfelejtette megemlíteni. Gyorsan körbefordulok, hátha meglátom őket. Körülbelül öt percet keresgélek, mire megpillantom Johanna vörösesbarna haját a tömegben. Közelebb megyek hozzá, és ekkor észreveszem, hogy nincs egyedül. Vele van ugyanis valaki, akivel nem kellene találkoznom, mert veszélyes vagyok rá, legalábbis a Körzetem Békeőrei szerint.

  Összeráncolt homlokkal hallgatja Johannát, a kezeivel néha lazán beletúr a tökéletesen belőtt, szőkés hajába, és egyszer felnevet. A fenébe, hét év alatt elfelejtettem, hogy mennyire édes mosolya van Finnick Odairnek! Mert ő beszélget Johannával. Pont ő! Vajon nehezére esett volna az én drága mentoromnak mással dumálnia?! Biztos azért csinálja, hogy engem szívasson! Oké, talán nem. Talán tényleg jóban vannak. Ki tudja? Ő a mentorom, nem akarhat nekem rosszat. De mit kezdjek Finnickkel? Mit tegyek, ha rákérdez a szerelmes levélre?

  Nyugi, Katie, csak nyugi! – gondolom. Hét év hosszú idő, és ha hinni lehet a pletykáknak, Finnicknek annyi szeretője volt azóta, hogy nem fog rám emlékezni. Amúgy is oda kell mennem. Kicsit kínos lenne, ha lekésném a bevonulást egy  ilyen kis apróság miatt.

  Lassan, nyugodtan sétálok a szekér felé, és megpróbálok nem félni. Végül is, ő csak Finnick. Sok rajongója van, nem fog rám emlékezni. Meg amúgy is, ő legalább nem akar majd megölni pár nap múlva, a legtöbb jelenlévővel ellentétben, és ami a legfontosabb, nem fog felismerni. Legalábbis, remélem.

-Sziasztok! – lépek melléjük kínos mosollyal a fejemen.

- Na, mi van, nem fulladtál meg a sok parfümtől, amit rád fújtak? – kérdezi Johanna gúnyosan.

- Túlélem  – válaszolok egyszerűen, miközben Finnicket nézem. Elképzelhető, hogy valaki ennyire jól nézzen ki?

- Azt hiszem, már ismeritek egymást, - mondja Johanna. – De ha mégis elfelejtettétek volna a régi, szép emlékeket, akkor Katie, ő Finnick, Finnick, ő…

- Katie-re emlékszem! – nevet fel a fiú. – Elég feledhetetlen volt az a kis akciója! - kacsint rám vigyorogva.

Ó, ne! Csak ezt ne! Hogy a fenébe jegyzett meg? Csak én voltam olyan nyomi, hogy szerelmes levelet írtam neki? Ne már!

-Öhm… én igazából már nem… - próbálom menteni a menthetőt.

- Nyugi, tudom! – mondja Finnick, még mindig vigyorogva. – Nyilván ez nem folyamatos, egyszeri alkalom volt. De mesélj, mit szoktál még csinálni? – dől neki a szekérnek.

- Ezt hogy érted? – érzem, hogy a fejem már olyan vörös, mint egy paradicsom.

- Figyelj, Kate, kiszúrom, ha valaki sokszor csinál ilyesmit… Már, ha érted… - kacsint rám.

- Katie… - motyogom zavartan. – És nem értem.

- Helló, emberek! – lép hozzánk egy fiú, aki azt hiszem, a Negyedikből származik. – Finnick, Johanna, és… Katie Hope? – néz rám felvont szemöldökkel. Ő is Kiválasztott, már az öltözékén is látszik, már ha az egy szál fürdőnadrágot öltözéknek lehet nevezni.  Fekete haját felzselézték, sötétbarna szemeivel pedig kissé idegesítően fürkészi a ruhámat. Negyedik Körzet, egyértelmű.

-Hé, mi van, megkukultál?! – csettint egyet a szemem előtt.

- Ja, nem, csak azon gondolkoztam, hogy honnan tudhatod a nevemet… - mondom.

A Négyes fiú körülbelül úgy bámul rám, mintha nőtt volna egy harmadik lábam.

-Úgy értem, neked nem is írtam szerelmes levelet, mint Finnicknek! – csúszik ki a számon.

- Mi? – kérdezi Finnick meglepetten.

Ha eddig nem mentem volna át paradicsomba, hát most sikerült.

-Tudod… a levél… amiről beszéltünk… az előbb… - motyogom. Finnickből azonnal kitör a röhögés.

- Mi van? Milyen levél? Hallod, én az Aratásról beszéltem, meg az esésedről! De várj… akkor te voltál az a kiscsaj a Körúton?

- Öhm… ja, azt hiszem.

- Várjatok! – teszi fel a kezét a Négyes fiú. – Szóval körülbelül hét éve Katie írt valami nyálas levelet Finnicknek, mindketten másról beszéltetek, és te, Katie, ahelyett, hogy mindent letagadtál volna, bevallottad az egészet, és mindenki előtt hülyét csináltál magadból! – a fiú gúnyosan felnevet. – Apám, te tényleg rohadt béna vagy, nem csak az Aratáson láttam úgy! De komolyan, azt hittem, az az esés csak valami szívatás, de így… Basszus, ez nagyon durva!

- Ahelyett, hogy lebénázol, Négyeske, elárulhatnád a neved! – üvöltök rá a fiúra idegesen.

- Alex Emerson – feleli ő lazán.

- Ennél bénább nevet még életemben nem hallottam! – mondom.

- Miért, a Hope jobb? – vág vissza Alex. – Még a kísérő is kiakadt a neveden, csillagom!

- Hé, emberek, mindenki fogja be! – száll be Finnick is a vitába. – Katie, szerintem most menj el a saját kocsidhoz, és fel ne merj menni a lakosztályomba, mert rád küldöm a Békeőröket!

- Mi az, hogy menjen el?! – véd meg Johanna. – Mellesleg a kis mentoráltad egy tapintatlan paraszt! Mi a jó neki abban, hogy másokat cikiz?

- Te is mindig cikizel mindenkit! – mondja Finnick.

- Az más, én győztes vagyok, de ez az Alex, vagy ki egyelőre egy szánalmas kis nyomorék, aki úgy akar többnek látszani, hogy másokat csesztet!

- Mióta vagy te ilyen profi pszichológus? – üvölti Finnick.

- Figyelem, megkérnénk a Negyedik és a Hetedik Körzet mentorait és Kiválasztottait, hogy ne zavarják a nézőket a dühkitöréseikkel! – mondja egy Caesar Flickerman, a Viadal műsorvezetője a mikrofonba.

- POFA BE! – kiáltanak rá a mentoraink.

- Hogy értetted, hogy ez nem az én kocsim? – kérdezem Finnicktől, de úgy látszik, most passzív-agresszív üzemmódba váltott, így nem hajlandó válaszolni. Nagyszerű.

- Úgy, zsenikém, hogy ez az enyém! – forgatja a szemeit Alex.

- Te hagyjál, veled nem beszélek, mert bunkó vagy! – mordulok rá a fiúra.

- Úristen, most aztán igazán megbántottál! – kap a szívéhez, és eljátssza, hogy tényleg fáj neki a beszólásom.

- Hol a kocsim?! – visítom kissé hisztérikusan.

- Hát nem itt, az biztos – von vállat Alex lazán. Úgy döntök, az lesz a legjobb, ha mostantól nem törődök a fiúval. Mindenki érdekében.

- Hé, Katie, gyere ide! – hallom meg a hátam mögül Joel hangját. Na, végre, egy értelmes ember!

- Johanna, nem kellene… - fordulok a mentorom felé, de ő már megint Finnickkel civakodik.

Na, jó, nem érdekel Johanna! Megfordulok, és elindulok Joel felé.

-Hé, Katie! – hallom meg Alex hangját a hátam mögül.

- Mi van? – nézek rá idegbeteg fejjel.

- Aztán el ne ess nekem! – biccent felém lesajnálóan.

- Rajta leszek az ügyön! – felelem gúnyosan.

Emerson, ezért még megfizetsz! , gondolom magamban.