2015. augusztus 26., szerda

Ötödik fejezet

 

  Alex azonban nagyon gyors. Elvetődik a padlón, mielőtt a késem kárt tenne benne. A fegyver tovább repül. Lehunyom a szemem, mert nem akarom látni, hogy vérzik el életem első áldozata. Egy másodperc múlva egy fröccsenő hang és egy sikoly zavarja meg a Kiképző Központ csendjét. Lassan, félve kinyitom a szemem, és megpillantom Enobariát tejszínhabos fejjel, előtte egy tönkrement tortával. A nő most sokkal, sokkal idegesebb, mint az előbb, amikor véletlenül beszóltam neki. Olyan erővel törli ki a homlokából a sütemény maradványait, hogy megijedek, nehogy letépje magáról a bőrt. Nagy, sötét szemeiben gyilkos fény csillan meg.
  -Cara! – kiáltja, miközben a homlokán kidagad egy ér.
A Hivatásosok közül előlép egy hosszú, fekete hajú lány, aki legalább két méter magas.
-Igen? – kérdezi.
- Azt akarom, hogy őt kapd el elsőnek, és hogy lassú, kínkeserves halála legyen!
- Rendben – néz rám a lány gúnyosan. – Szívesen megteszem!
  Szomorúan lehajtom a fejem, egyszerűen képtelen lennék most Carára nézni. Mindig is tisztában voltam vele, hogy az összes Kiválasztott megölne, ha úgy hozná a sors. Eddig nem is problémáztam ezen különösebben, de most minden megváltozott. Cara rám fog vadászni! Eszembe jutnak a régebbi Viadalok. Szinte mindegyiken volt egy Kiválasztott, akit valamiért kiszúrtak maguknak a Hivatásosok, és az első adandó alkalommal megölték. Persze előtte még megkínozták a szerencsétlent. Úgy tűnik, idén engem ért ez a megtiszteltetés.
  -Na mi van, elvitte a cica a nyelved?! – ráz meg Cara a vállamnál fogva.
  Érzem, hogy egyre csak párásodik a tekintetem. Nem tudom megnyerni – hasít belém a felismerés. Alexnek igaza van! Semmi esélyem a győzelemre, ha Cara meg akar ölni! Úgy fogok meghalni, mint a többi szerencsétlen! Vagy várjunk csak! Miért is kellene úgy meghalnom? És miért pont az Arénában? Sátáni ötlet fogalmazódik meg a fejemben. Igaz, sokakat megbántanék vele, ha sikerülne, mások a hajukat tépnék miattam, de nem érdekel. Amióta az eszemet tudom, mindig másokon segítek, és teljesen elhanyagolom magamat. Emiatt kerültem ide! Emiatt kell meghalnom! De ennek most vége. Bebizonyítom nekik, hogy nem irányíthatnak!
  Ellököm magamtól Carát, és a lift felé veszem az irányt. Gyorsan megnyomom a fel gombot, majd a liftbe érve a 7.-et.
  Amint felérek a lakosztályomba, az ablakhoz rohanok, és kinyitom. Ezután visszamegyek az ajtóhoz, és becsukom. Semmi szükségem arra, hogy valaki rám nyisson, és megpróbálja „megmenteni az életemet”. A kulcsomat sajnos a Kiképző Központban hagytam, így nem tudok bezárkózni.
  Az ablak mögött lévő tükörhöz lépek. Magam is megijedek egy pillanatra az elém terülő látványtól. Hosszú, szőke hajam félig kijött a copfomból, most hullámosan omlik a vállamra. Kék edzős ruhámba beleizzadtam, a cipőfűzőm is kikötődött. A fejem sincs túl rózsás állapotban. A szemeimben könnyek csillognak, a szám remeg az idegességtől, a homlokom és az arcom rákvörös. Ökölbe szorítom a kezemet. Utálok mindent és mindenkit! Miért jutott nekem ilyen borzalmas élet? Miért nem élhetek egy nyugodt, békés helyen, ahol még csak hallomásból sem ismerik a bűnt, a gyűlöletet, és a gyilkosságot?
  Elgondolkozom, milyen lehetett a világ, amíg nem vezették be az Éhezők Viadalát. Nyilván mindenki éhezett, ezért tört ki a forradalom. De vajon milyen volt a világ azelőtt, mondjuk, ezer évvel? Akkor is ilyen fura volt egyesek agya? Akkor is piszkálták egymást, és képesek voltak egy félrement kés és egy torta miatt megöletni másokat?
  Nem!
  Biztos, hogy nem. Nyilván történtek durva dolgok, de ennyire azért nem. Ez már beteges. Arra kényszeríteni ártatlan tinédzsereket, hogy egymás vérét ontsák pár gazdag páva szórakozásáért... Mérget veszek rá, hogy ilyen nem fordulhatott volna elő régebben.
  De én most élek, most előfordulhat. Cara megkínozhat és megölhet az Arénában Enobaria hülyesége miatt. Alex megalázhat Finnick előtt. Johanna nem köteles támogatni. Snow pedig nyugodtan, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül végignézheti, ahogy huszonhárman meghalnak miatta.
  Ha ez lenne a valóság, akkor kösz, de nem kérek belőle! Semmi kedvem egy pszichopata Hivatásos kezei, vagy egy vérszomjas mutáns fogai közt kilehelni a lelkemet! Sokan még csak nem is sejtik, de ezerszer egyszerűbb mód is van a halálra.
Megfordulok, nagy lendületet veszek, majd rohanni kezdek. Egyszer csak azt veszem észre, hogy nincs talaj a lábaim alatt. Lehunyom a szemem, mert nem akarom, hogy a Kapitólium legyen az utolsó dolog, amit látok életemben. Érzem, ahogy a szél belekap a hajamba és a pólómba. Kitárom a kezeimet és a lábaimat, így élvezem a zuhanást. Repülök, akár a madarak. Néha tényleg szeretnék madárrá változni. Pár kutyán és macskán kívül semmitől sem kellene tartanom. Csak szállnék, és szállnék, amíg meg nem unom! Elrepülnék a Körzetem felé, onnan figyelném az ismerőseimet. Néha benéznék a Negyedikbe, hogy megtudjam, hogy megy Finnick sorsa, mi újság vele, sikerült-e már megállapodnia valaki mellett. Persze a Kapitóliumba is ellátogatnék, és jó párszor rácsinálnék Snow meg Leila fejére. Adam-et persze nem bántanám, neki csak énekelnék, de olyan szépen, hogy attól még több és jobb ötletet kapna a ruháihoz.
Hát, azt hiszem, ilyen lenne nekem a tökéletes élet.
  Hirtelen erős nyomást érzek a hasamon, mintha, nem is tudom… felfelé mennék! Kinyitom a szemem, és meggyőződök róla, hogy valóban felfelé, pontosabban hátrafelé repülök. Rettentően bepánikolok. Ez mégis hogy a francba történhet?! Sajnos nincs időm átgondolni a kérdést, ugyanis hangos robajjal becsapódok valahová. A hátamba belehatol egy éles, szörnyű fájdalom. Sikítanék, de nem bírok. Megpróbálok feltápászkodni. Megragadok egy fából készült tárgyat. Egy pillanat erejéig sikerül is talpra állnom, de aztán borzalmas dolog történik. Magamra rántom a tükröt. Érzem, ahogy az egész testemet átjárja a maró, égető fájdalom. Most már üvöltök, úgy, ahogy az a torkomon kifér. A fejemet hátravetem, reménykedve abban, hogy ez segít. Nincs igazam: ettől csak még jobban érzem a fájdalmat és a szenvedést.
  Lépteket hallok, és az ajtó nyitódását. Valaki lerántja rólam az összetört tükröt, majd felkap, miközben folyamatosan szitkozódik. Bal karommal nehézkesen átölelem megmentőm nyakát.
-Élsz… - motyogja.
- Igen… - válaszolok elhaló hangon, aztán minden elsötétül előttem.
*
  Egy kényelmes, barna kanapén térek magamhoz. Mozdítok egyet a lábamon. Emiatt megint sajogni kezd az egész testem. A fejemet kicsit megemelem. Szeretném tudni, ki mentett meg. Már ha megmentett. Ki tudja? Lehet, hogy meghaltam, csak nem tudok róla. Végül is, benne van a pakliban.
-Hahó! – szólalok meg halkan. – Van itt valaki?
Nem kapok választ a kérdésemre. Megpróbálom feltolni magam, de minduntalan visszaesek.
-Hé! – nyögök fel újra.
  Lépteket hallok a fekhelyem mögül, talán éppen a megmentőm lépteit. Az ember egyre közeledik, míg legnagyobb meglepetésemre Finnick áll előttem.
-Ó… szia… - ennyit bírok kinyögni.
- Csá, Kate! – vágja le magát mellém.
- Te mentettél meg? – kérdezem feszengve.
- Igen. Remélem, nem gond! – a szavaiból érződik a maró gúny.
- Túlteszem magam a traumán! – horkantok fel gúnyosan.
- Fantasztikus! – néz rám unottan gyönyörű, smaragdzöld szemeivel. – Most viszont elmesélhetnéd, mi a franc akart ez lenni? Bocs, de jobb dolgom is van annál, minthogy öngyilkos hajlamú lányokat mentsek!
- Oké, persze… - dadogom. – Tudod, az úgy volt, hogy kiakadtam, és totál magam alatt voltam, ezért kiugrottam az ablakon, de aztán valamiért visszaestem, aztán… a többire már nem emlékszem.
- Mondd csak, hallottál már az erőtérről? Tudod, amit pont a magadfajták miatt szereltek fel az ablakok alá.
- Nem, de most már ezt is tudom! – vonok vállat unottan. Ha Finnicknek ilyen a hozzáállása, az enyém miért lenne más?
- Na, de most komolyan, miért tetted? – enyhül meg a tekintete.
- Minden összejött… kihúzták Mirandát, Valter bekavart, így nekem kellett eljönnöm, Johannát és Blight-ot totál hidegen hagyja a sorsunk, Alex egy beképzelt bunkó, Tiffany utálatos, Cara meg konkrétan meg akar ölni! Az a hülye, idegbeteg Enobaria meg… Mondjuk Adam ötletei tényleg zseniálisak, de azzal is csak leégettem magam! Most őszintén, ki hiszi el, hogy képes lennék győzni? Még egy rohadt kötélcsapdát sem vettem észre, amit egy tizenkét éves kisfiú állított, aki ráadásul a Körzettársam, és ha nyerni akarok, őt is meg kell ölnöm! De én erre nem vagyok képes! Tudom, hogy képtelen lennék gyilkolni, az annyira…
Úgy ömlik a könnyem, akár egy vízesés. Finnick gyengéden megsimítja a hátamat, majd óvatosan átölel. Néhány éve ujjongtam volna ettől, de most egyáltalán nem hoz lázba.
-Katie, ne sírj, kérlek! – suttogja a fülembe.
- De igenis sírok! – prüszkölöm.  – Te ezt nem tudod megérteni! Neked egyértelmű volt, hogy túléled az Arénát, de nekem semmi esélyem a győzelemre! Meg fogok halni, érted? Pedig még Mirandáéknak is megígértem, hogy hazamegyek!
- A francba már, ne sírj! Okos lány vagy, szerintem egész jók az esélyeid! – vigasztal.
- Jók az esélyeim, mi? – morgom. – A nagy túrót! Ki ellen jók az esélyeim? Alex kiskorától profi késdobáló, Cara egy szadista gyilkos, Tiffany undok, amitől a kapitóliumiak rendszerint elolvadnak, és lefogadom, hogy a másik két Hivatásos is jó valamiben, Joel majd elbűvöli őket a cuki fejével, a két Tizenkettest is szeretni fogják, mert majd azt fogják hangsúlyozni, hogy mennyire fontosak egymásnak, és hogy a másikat akarják megmenteni! Oké, ez nem megjátszás, de mindenki őket fogja támogatni, akinek van tesója, vagy legalábbis szeretett volna egyet! Nekik jók az esélyeim, de nekem… - könnyezve nézek Finnickre. – Én meg fogok halni…
- Miért halnál már meg? – kérdezi Finnick szomorú mosollyal a szája szélén. – Szerintem nyerhetnél, ha elhinnéd magadról, hogy képes vagy rá. Figyeltelek a késeknél, sokkal jobb a technikád, mint a Tizenkettes lányé, és lefogadom, hogy még egy csomó fegyverhez értesz. Csak ne add fel, ez a trükkje az egésznek.
- Miért támogatsz? – kérdezem. – Nem is én vagyok a mentoráltad!
- Az lehet… - mondja. – De a mentoráltam kicsinált idegileg, Johannával meg megbeszéltem, hogy az első évében segítek neki egy kicsit.
- Inkább sok segítség kellene neki – mosolygok rá. – Szerintem kezdd azzal, hogy elmagyarázod neki, nem vagyok hülye liba, attól, hogy szőke a hajam, és hogy nem az nyer a Viadalon, akinek a mentora a legprofibban fikázza a Kapitóliumot, mindig bemutat a közönségnek, és nyilvános helyen beszól az elnöknek!
- Oké, ezeket mindenképp elmondom neki! – nevet fel a fiú kedvesen.
Szorosabban hozzábújok, ő pedig felemeli az államat, és mélyen a szemembe néz. Mit akarhat most? – fut át az agyamon, aztán beugrik. Meg akar csókolni! Tutira azért néz így rám, és azért vigasztalt meg!
-Olyan jó, hogy te normális vagy! – suttogom.
- Kösz – bólint, de nem csinál semmit.
  Úgy döntök, a kezembe veszem a dolgokat. Miért is nem tehetném meg én az első lépést? Végre megtehetem azt, amire már hét éve vágyok! Átölelem a fiú nyakát, majd közelebb hajolok hozzá, és megcsókolom őt.

9 megjegyzés:

  1. Szia! Ez a rész...fergetegesen jó lett!A két kedvencem, Johanna és Finnick volt eredetileg is, de most mégjobban! Nagyon bírom a humorod, nagyon jól írsz. A helyesírásod profi, nagyon jó! :) A blogodról, csak jót tudok mondani. És, ami a legjobb, hogy izgalmas, hosszú, és rövid idő alatt írod meg! Csak gratulálok! :) Ha kiraksz egy követés modult, rám számíthatsz! ;) Én mindenben segítek. Ha valamit nem értesz, én már némileg járatos vagyok ebben, de még nem annyira, tőlem kérdzhetsz! ;) e-mail címem: petrecz.dorka@freemail.hu
    Ui.: kíváncsi vagyok mi sül ki ebből. :) Hozd gyorsan a kövit! :) ;)
    Ölel: Dodo

    VálaszTörlés
  2. Szia, Dodó! Hú, először is köszönöm szépen a kedves szavakat, hihetetlenül jó esnek!
    Köszi, nagyon örülnék, ha segítenl, mert tényleg nem értek pár dolgot... Majd küldök e-mailt!
    A folytatással kapcsolatban csak annyit, három hogy számíthattok még pár meglepetésre ;)
    Puszi: Maja

    VálaszTörlés
  3. Szia! (:
    Nagyon jó lett ez a réész!! *-*
    Bár szívesen láttam volna Alexet egy késsel a testében....De sebaj, majd máskor! :D
    Finnicket imádom, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogja viszonozni a csókót! :DD De majd megláttjuk! (:
    Még mindig nagyon jól és gördülékenyen írsz! ((:
    Hű olvasod:Lili,"művész nevén" Johanna! :DD (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi a kommented, örülök, hogy tetszett ez a rész is ;)
      Hm, van egy olyan érzésem, hogy nem csíped Alexet :D Ezen valamiért nem lepődöm meg :D és hogy fogjuk-e még késsel a testében látni... Majd kiderül ;)
      Hát, igen, Finnick... egyelőre annyit árulok el, hogy még fontos szerepe lesz a történetben :)
      Puszi: Maja <3

      Törlés
  4. Szia!
    A korábbi fejezetek is jók lettek, de eddig ez tetszett a legjobban. Szépen fogalmazol, és élvezetes olvasni a soraidat. :) Kíváncsi vagyok, vajon Finnick, hogy fog reagálni a csókra, nekem is azaz érzésem, hogy nem fogja viszonozni, sőt szerintem ki fog akadni, de majd kiderül. Várom a folytatást. :)

    Swarley

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi a kommentet :) Örülök, hogy tetszik az írásom és a sztori :) Hogy mi lesz Finnickkel, az egyelőre titok, hamarosan kiderül ;) Kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok szólni a folytatáshoz :)

      Törlés
  5. Szia!

    Nincs chated, ezért ide írok, remélem nem baj. Annyira tetszik a blogod, hogy nem tudom visszatartani magam, úgyhogy benne lennél egy cserében?
    Kérlek nálam válaszolj!

    John Collins ( vizkatlan-johncollins.blogspot.com )

    VálaszTörlés
  6. Szia! Igen, ismét én. Erre a részre csak annyit, hogy végre egy blog, ahol a főszereplő nem egy 'á, én nem, úgy se lesz belőle semmi' típus. Köszönöm!
    Minél tovább olvasom, annál jobban beleszeretek.
    További szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sose bírtam a nagyon durván önbizalomhiányos szereplőket, szerintem azokkal nem is lehet ilyen csavarokat behozni :D
      Én meg úgy vagyok vele, hogy minél több ilyen aranyos kommentet írsz, annál jobban bírlak :)
      Maja

      Törlés